Szerződés

Dátum: 2018. október 11.




2018.09.18-án Én és Ők játékos csoportfoglalkozás keretében ismerkedtünk meg egymással. Ágota nénitől kaptunk egy önismereti feladatlapot, amit előre kitöltöttünk, majd a foglalkozáson ismertettünk egymással. Kiderült, hogy milyen sokszínű egyéniségek alkotják a csoportot, ennek ellenére mégis sok bennünk a közös, sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Ezt követően közösen megfogalmaztunk a társas együttműködés irányelveit, amely innentől kezdve mindannyiunkra érvényes. Ezt papírra, illetőleg mindenki aláírásával hitelesített szerződésbe rögzítettük. Majd Én mint „öreg vácis” diák felavattam a kisgólyákat. Biztosítottam őket arról, hogy mindenben támogatom őket, Ők megígérték, hogy teljes szívünkkel és lelkükkel azon lesznek, hogy kiérdemeljék a „vén diák vácis” nevet!

Kiss Ágota tanárnő és Csepi Boglárka tanuló
I/3 csoport

Aradi Vértanúk

Dátum: 2018. október 11.




Október 4-én megemlékeztünk az aradi vértanúk napjáról.
Délután Lampert Péter tanár úrral az első emelet diákjai tették tiszteletüket a Batthyány örökmécsesnél. A nap folytatásaként, az első emeleti tanulóban az első és a második emeleti fiúk részt vételével egy filmet tekintettünk meg az aradi vértanúkról.

A tizenhárom elítélt mellett emlékeztünk arra a három honvédtisztre is, akiket 1849 augusztusa és 1850 februárja között szintén Aradon végeztek ki.

A három honvédtiszt neve: Ormai Norbert, Kazinczy Lajos honvéd ezredes, Ludwig Hauk alezredes.

Budai Éva
nevelőtanár

Nemzeti Gyásznap

Dátum: 2018. október 11.




2018.október 4-én, „Az aradi vértanúk emléknapja” alkalmából, közös megemlékezésre és gyertyagyújtásra vártuk diákjainkat a lány oldal első emeletén.

Török Ida szavalata után, Szlucska Dóra beszélt az emléknap történetéről.

Ezt követően „Arad, a magyar Golgota” című film, és Katona Tamás történész segítségével élhettük át az aradi vértanúk utolsó, megrázó óráit.

Szabó Eszter szavalata után az emeleti „Életfa” alatt helyeztük el a megemlékezés mécseseit, tisztelegve az 1848/49.évi szabadságharc mártírjainak emléke előtt.

Tóth Zsigmondné
nevelőtanár

Matematika felkészítő

Dátum: 2018. október 11.




Október 3-án és 4-én szintfelmérő feladatok közös megoldásával elindultak a matematika érettségi felkészítők. 3 korcsoportot alakítottunk ki: 9-10-es alapozó/pótló csoportot azoknak, akiknek az általános iskolai hiányok okoznak gondot, valamint egy 11-es és 12-es csoportot. A foglalkozások hetente, tanmenetet követve, 4-5 fő részvételével zajlanak.

A definíciók pontos ismerete, a tételek és következményeik ismétlésén túl szerepet kap a számológépkezelés és a függvénytáblázat használatának gyakorlása is. A 11. és 12. osztályba járók korábbi évekből származó érettségi feladatokat is megoldanak a gyakorlások során. Gyakoroljuk az érettségi első részének időre történő megoldását is. A fiatalabb csoport azokat az ismereteket pótolja, amelyek nem kaptak elegendő hangsúlyt az általános iskolában, azonban a sikeres érettségihez elengedhetetlenek. A tanmenetnek része a sikeres érettségi stratégia alkalmazása, azaz a feladatok pontértékének és megoldási időigényének összevetése, a megoldási sorrend kiválasztása, a legmagasabb pontérték elérése érdekében.

Török György

Staféta futóverseny

Dátum: 2018. október 4.




A Mozgásban a kollégium versenysorozat tanévnyitó eseménye a mezei futóverseny volt, amely a Hajógyári szigeten került megrendezésre.

A József Attila Kollégium által szervezett versenyen kiemelkedően magas létszámban vettek részt a kollégiumok, és ezáltal a diákok. Futásra kiválóan alkalmas időjárásban volt részünk, a régi pályát viszont felszántották, így új terepet kellett kijelölni a futók számára.

A megnyitó után a 6X200m-es lány váltó volt az első versenyszám. 6 kollégium leány diákjai versengtek a helyezésekért, és a Vácis lányok fantasztikus futással a II. helyet szerezték meg. Ezután a fiú 6X200m-es váltó következett. Nagyon izgalmas kezdet után a fiúk az I. helyet szerezték meg behozhatatlan előnnyel.

A lány egyéni 800m-es számon minden Vácis diák rajthoz állt. A népes mezőnyben Hajdu Fanni semmi kétséget nem hagyva magabiztos fölénnyel diadalt aratott ezen a számon és az I. helyen futott be.

A fiú egyéni 1200m-es versenyen is minden Vácis futó részt vett. Borbás György éppen hogy lecsúszott a dobogóról és a IV. helyet szerezte meg.

A lány csapat tagjai: Hajdu Fanni, Pálfi Viola, Józsa Anna, Kozma Kitti, Üveges Brigitta, Baróti Beatrix, Farkas Mónika és Korom Csenge.

A fiú csapat tagjai: Borbás Antal, Borbás György, Juhász Tamás, Kovács Dennis, Shan Hong Qi, Tolnai Ferenc és Zán Márk.

Gratulálunk minden helyezettnek és indulónak!

Hajrá Váci!

Czabai Veronika és Bódi János
Nevelőtanárok





<< Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 Következő oldal >>

Content Management Powered by UTF-8 CuteNews