Nemzeti Gyásznap

Dátum: 2015. október 13.



A Nemzeti Gyásznap alkalmából, október 6-án 19 órai kezdettel tartottuk a fiú oldal első emeletén megemlékezésünket. Ebben a tanévben arra kerestük a választ, hogy miként alakult a magyarság körében az aradi vértanúkról szóló megemlékezés hagyománya, milyen emberek voltak, hogyan gondolkodtak és éreztek kivégzésük előtt mártírjaink.

Rendezvényünkön részt vettek a második emelet diákjai is.

Budai Éva és Tóth Zsigmondné szervezők

Országos Konferencia

Dátum: 2015. október 7.



Nálunk került megrendezésre a kollégiumi szaktanácsadók első országos konferenciája. Az előadók és a vendégek a megújuló szaktanácsadás tartalmi elemeit és változásait vitatták meg, valamint szó esett a kollégiumi pedagógiai munka kereteiről és értékeléséről is. A kollégiumi szaktanácsadók az ország minden részéből érkeztek és nagyon jól érezték magukat.

A jó hangulatú összejövetel nem jöhetett volna létre a Váci Mihály Kollégium munkatársainak erőfeszítései nélkül.

Előadás a migrációról

Dátum: 2015. október 6.



Szeptember utolsó napján érdekes előadást hallgathattunk meg a Váci Mihály Kollégium könyvtárában a mostanában mindenkit érdeklő és érintő migráns helyzetről. A helyiség teljesen megtelt, a Salamon teremből székeket kellett behozni, hogy mindenki le tudjon ülni. Két előadónk is volt:

Elsőként Felegyi Júlia, a Bevándorlási Hivatal migrációs szakreferense tisztázta számunkra, kik is tekinthetők menekültnek, kik kaphatnak oltalmazotti státuszt. Beszélt arról is, hogy milyen a hivatali munkája, miképpen végzik a munkájukat a terepen kint a határok mentén. Beszámolóját Powerpoint bemutatóval szemléltette.

Másodikként Sógor Dániel történész, arabista tartott egy nagyon érdekes és pörgő előadást, amelyben olyan oldalait is bemutatta az arabként számon tartott közel kéttucat országnak, amelyekről eddig nem sokat hallottunk a rádióban és a televízióban.

Mindketten megemlítették a Comore-szigeteket, amely egy részben arabul beszélő szövetségi köztársaság Madagaszkártól északra és ahonnan szintén érkeznek menekültek Magyarországra.
Sógor Dániel nemcsak az arab világ jelenét, hanem a múltját is bemutatta.

Az egy órásra tervezett beszélgetés végül két és fél órás lett és a sok kérdés megválaszolása egészen fél tízig eltartott. Végül úgy kellett berekeszteni a beszélgetést, hogy még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések.

Dallos Márk tanuló
az előadás egyik hallgatója

Az ARC kiállításon jártunk…

Dátum: 2015. szeptember 29.



A tanév első – már hagyománnyá vált – kiállítás látogatását ejtettük meg 2015. szeptember 24-e gyönyörű napsütésében.

Egy lelkes kis csapattal az ARC- on voltunk, ahol ismételten kreatív ötletekkel, furfangos megoldásokkal, emberi leleményességgel gazdagodtunk a „magyar álmok” területén.

A személyes élményeket a hazafelé vezető úton osztottuk meg egymással és beszéltük át a saját kedvenceket.

Jövőre ismétlünk!

Biró Andrea
Németh Magdolna
Varga István
Nevelőtanárok

Salamon Kupa a VMK-ban

Dátum: 2015. szeptember 26.



Szeptember 23-án rendhagyó kosárlabda mérkőzést játszottunk a kollégium sportpályáján. Egyfelől a tavalyi tanévről elmaradt Salamon Ferenc Kupa küzdelmeit pótoltuk most, másfelől a versenyen – a megszokottól eltérően – csupán két csapat indult. A rendezvénnyel minden évben Salamon Ferencre, kollégiumunk egykori igazgatóhelyettesére emlékezünk.

Az egyetlen mérkőzés a fiú diákok és férfi tanáraik között zajlott le. Igazi presztízsmérkőzés volt, a tanárok az első félidőben derekasan állták a sarat, sőt két ízben még vezettek is . A második félidőben aztán kijött a nagyobb tudás és az összeszokottság. A fiúk végül 21-10 arányban győztek és kapták meg a vándorserleget.
Sebaj! Jövő tavasszal a következő – erre a tanévre vonatkozó – versenyen majd visszavágunk!


Muladi Tamás





<< Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 Következő oldal >>

Content Management Powered by UTF-8 CuteNews