A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

Dátum: 2016. március 2.




A fiú oldal harmadik emeletén 2016. február 24-én este rendhagyó közös csoportfoglalkozáson emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól. Kötetlen, interaktív beszélgetés keretében hajdani és jelenleg is működő diktatúrák, valamint a személyi kultusz legfontosabb ismérveit szedtük össze, miközben a diákok és a tanár kollégák is beszámoltak ide vonatkozó családi, illetve személyes emlékeikről és tapasztalataikról. Reményeink szerint az ilyen típusú megemlékezések hagyományt teremtő formái és hasznos kiegészítései lehetnek a meglehetősen hiányos iskolai ismereteknek. A lány oldali III/1-es és III/3-as csoportból is többen velünk voltak és aktívan részt vettek a beszélgetésben.

Bódi János, Ferencz Sándor, Horváth Vilma, Suhajda Edit és Wéber Gábor tanárok.

Közgyűlés

Dátum: 2016. február 23.




2016.02.17-én délután tartotta a DÖK a félévzáró közgyűlését. Az alábbi programpontok mentén haladtunk:
- Vachter Helga és Szőke Gergő a DÖK első félévét összegezte képes beszámolójában
- Nagybányai László a közösségi szolgálatról ejtett pár szót
- Nagy Kata a házirend problémás pontjait részletezte. Pl.: tisztaság, együttműködés a foglalkozásokon, dohányzás kérdése
- Az intézményvezető, Debreczeni Zsuzsanna értékelte a félévet és kiosztotta minden csoport legjobbjának járó oklevelet és jutalmat.

Az esemény műsorvezető segítője Zayzon Priszcilla volt, technikai segítségért felelős Mizer Nóri, plakáttervezés, anyagok összeállításában Zsoldos Tünde segédkezett.

Köszönjük a hangosítást Ferencz Sándor tanár úrnak!

A közgyűlés után kiosztottuk az elkészült kollégiumi pólókat, a napot pedig farsangi fánk osztással és bulival zártuk.
A fánkokat köszönjük szépen ez úton is a konyhafőnöknek és a konyhai dolgozóknak!

DÖK patronáló tanárok:

Átó Csilla
Besenyei Gábor
Dedics Andrea
Dr. Tóth Gyula Ernő

Látogatás a múltba

Dátum: 2016. február 22.


2016. február 10-én a lányoldal harmadik emeletének kíváncsi csapata egy kellemes délutánt töltött el a Néprajzi Múzeumban. A magyar nép hagyományos kultúrájába nyertünk betekintést. Teremről teremre járva, újabbnál újabb népi mesterségek remekeivel, a céhek csodálatos termékeivel találkozhattunk a kalapoktól kezdve a kékfestő anyagokon át a míves fafaragásokig.

Köszönjük a lehetőséget!!! Ígérjük, még visszatérünk!!

Tóth Orsolya Ildikó, kollégista, ¾ csoport

A kollégium vendége lesz:

Dátum: 2016. február 22.



Évfordulós rendezvények

Dátum: 2016. február 17.







<< Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 Következő oldal >>

Content Management Powered by UTF-8 CuteNews