A Tóth Ilonka Emlékházban jártunk

Dátum: 2017. október 24.




Az idei tanévben, emeleti hagyományainkhoz híven, a Tóth Ilonka Emlékházban elevenítettük fel a szabadság dicső napjait diákjainkkal. A szakszerű tárlatvezetésnek és a kollégistáinkkal előzőleg feldolgozott anyagoknak köszönhetően egy időutazáson vehettünk részt ezen az estébe nyúló alkalmon. Látogatásunk végeztekor mécseseket gyújtottunk a mártírhalált halt hősök emlékére.

Megemlékezés az első emeleten

Dátum: 2017. október 24.




Az idei évben, 2017 októberében a hagyományokhoz híven ismételten megemlékeztünk az Aradi Vértanúkról a fiú oldal első emeletén.

Október 3-án rövid műsorral és gyertyagyújtással emlékeztünk meg 1849. október 6-
ról.

Felidéztük a 168 évvel ezelőtt Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok utolsó
óráit, szavait, a feleségüknek, családjuknak írt búcsúlevelet.

Megemlékeztünk Magyarország első felelős miniszterelnökéről, Batthyány Lajosról is.

Az első emeleti diákok és tanárok a fiú oldalon

Kollégiumunk bázisintézménnyé vált

Dátum: 2017. október 17.



Kollégiumunk bázisintézménnyé vált. Ez a változás nemcsak azt foglalja magában, hogy mintaintézmény vagyunk, hanem azt is, hogy elkezdődött az itt folyó szakmai munka bemutatása is 15 témában, különféle műhelyekkel, bemutató foglalkozásokkal és módszertani innovációkkal a más intézményekben dolgozó pedagógusok számára.

A programsorozatot Gyömrei Ágota nyitotta, a kollégium segítő munkatársa, aki a lemorzsolódásról és annak háttereiről tartott egy műhelyfoglalkozást. A program célja az volt, hogy az elméleti háttér és a kollégiumunk gyermekvédelmi protokolljának megismerése mellett a mai kamaszok halmozott problémáit ismerjék és éljék meg a résztvevők, ezzel erősítve a saját készségeiket és rálátásukat. Emellett lehetőség nyílt a saját problémák behozatalára is, amely egy kis szakmai vitára is adott lehetőséget.

A kollégák aktív részvételét, és a szervezésben nyújtott segítségét nagy köszönet illeti.

Gyömrei Ágota

Emlékezés a történelmi múltra

Dátum: 2017. október 17.




2017.10.11-én, két történelmi téren, két rendhagyó történelmi óra keretében emlékeztek diákjaink október 6-ra, és október 23-ra.
Először a Batthyány-örökmécsesnél a 13 aradi vértanú emlékére gyújtottak mécsest.

A Báthory utca és a Hold utca kereszteződése által alkotott téren álló emlékmű az egykori Újépület udvarán áll, ahol 1849. október 6-án kivégezték gróf Batthyány Lajost (1807–1849), Magyarország első független miniszterelnökét.

Az emlékezést az 1956-os forradalomban mártírhalált halt miniszterelnök, Nagy Imre szobránál folytatták, ahol szintén mécsest gyújtottak.

Diákjaink, rövid előadásokban ismerhették meg a fájdalmas múltunkat, a mártírhalált halt elődjeinket és ezek tükrében róhatták le kegyeletüket.

Bp., 2017.10.16.

Poharánszki Magdolna, Lampert Péter, Török György
szervezőtanárok

Közgyűlés

Dátum: 2017. október 17.



A Váci Mihály Kollégium diákönkormányzata idén, 2017. október 4-én, 18 órától tartotta a tanévnyitó közgyűlését. Négy napirendi pont hangzott el. A DÖK beszámolt a tavalyi tanévben végzett munkájáról, majd egy prezentáció segítségével felelevenítettük a házirend főbb pontjait, valamint összefoglaltuk a kollégisták jogait és kötelességeit, aztán bemutattuk a kollégium tanárait. Végül, de nem utolsó sorban Debreczeni Zsuzsanna igazgatónő köszöntötte a tanulókat.

A diákönkormányzat tagjai: Orsós Henrik, Zsoldos Tünde, Freimann Dóra, Péter Bálint, Szőke Gergő, Csallóközi Márk, Sótonyi Péter, Rosner Virág, Horváth Petra, Soós Viktória, Bóka Nikolett, György Gábor, Léstár Noémi, Tulkán Karolina, Laczik Dóra, Rostás Brigitta, Bokor Franciska Eszter, Nagybányai László

Köszönjük szépen a DÖK-ös diákoknak a sok feladat vállalását és a lelkesedést! Szép munka!

DÖK patronáló tanárok





<< Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő oldal >>

Content Management Powered by UTF-8 CuteNews