Empátia Nap

Dátum: 2017. november 22.







A kollégium Bázisintézményi munkatervének megfelelően 2017. november 15-én megrendezésre került az Empátia Nap, mely egyben az őszi Pedagógiai Napok kollégiumi szekciójának egyik rendezvénye volt. Ennek megfelelően idén, a korábbi évekhez képest több külsős vendéget fogadtunk - 10 kollégiumból 40 fő érkezett hozzánk.

A program keretén belül 7 állomáson próbálhattuk ki azt, hogy milyen a látás-, hallás- és mozgássérült társaink mindennapi élete.

Meghívott vendégünk volt régi diákunk, Fóris Norbert, aki egyetemi éveiről és a híres spanyol zarándokútról (El Camino) tartott élménydús, fényképes beszámolót. Magyarországon ő az első, aki látássérültként nappali tagozatos diplomát szerzett a Testnevelési Egyetem sportszervezés szakán. Most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója.

Vendégünk volt még Kónya Barbara és Szalay Réka. Ők a látássérültek speciális eszközeit mutatták meg nekünk.
Az állomásokat 74 kollégistánk látogatta végig.

Különleges meglepetése volt a napnak, hogy Pincés András látássérült diákunk, aki a Vakok Speciális Szakiskolájában fazekasnak tanul, Domán Mónikával és a gyakorlatvezető tanárával, Móga Sebők Erzsébettel mindannyiunk számára emlékplakettet készített.
Köszönjük a nevelőtestület és a program lebonyolításában részt vevő 60 diákunk segítő munkáját.

Az együttműködésnek köszönhetően – ahogy diákjaink is értékelték - sikerült ezt a különleges délutánt tartalmasan, hasznosan, jókedvűen eltöltenünk.

Budapest,2017. november 22.

Budai Éva, Gáspár Ágnes, Ozsváth Orsolya
szervezők

A Csodák Palotájában jártunk

Dátum: 2017. november 22.




2017. november 10-én, a DÖK szervezésével ellátogattunk a Csodák Palotájába. A Tudomány hónapja keretén belül 50%-os kedvezménnyel tudtunk belépőt vásárolni a diákoknak.

A Csodák Palotája új helyszínre költözött, Óbudán, a Kolosy téren található a létesítmény, mintegy 5000 m2-es területen. 2 emeleten, rengeteg külön teremmel, bemutatókkal gazdagítva kaphatunk érdekes, látványos és szórakoztató élményt. Főleg fizikai, kémiai és biológiai témákban bővíthettük tudásunkat. Élmény és szórakozás volt bejárni a Tudósok csarnokát, a Születés és az Illúziók világát, valamint Newton almás kertjét.

Sajnos kevés tanuló tudott velünk tartani, mert pénteki napokon sokan utaznak haza, de a jelenlévő 6 diák és Sunny kutya is élvezték a délutánt. Reméljük lesz még lehetőségünk a későbbiekben is meglátogatni a Csopát.

Átó Csilla

Könyvvásár a könyvtárban

Dátum: 2017. november 16.





Egyedi eseményre került sor idén a könyvtárunkban. Elfekvőben lévő régi és új könyvek kerültek kiárusításra, mind a diákok, mind az ott dolgozók számára. A cél kettős volt: egyrészt szerettük volna, ha a mai borsos könyvárak és elképesztő antikváriumi árak mellett az olvasni szerető vagy még csak olvasni szándékozó érdeklődők megfizethető áron jutnak hozzá a máshol olykor szinte elérhetetlen művekhez. Másrészt az így befolyt összegből szerettük volna elindítani a Társasjáték Klubot. A rendezvényhez sok segítséget és felajánlást kaptunk minden részről. Volt, aki az árusításban segédkezett, volt, aki a szállításban vagy a rakodásban. Fazekas Tibor munkatársunk pedig a DVD gyűjteményét ajánlotta fel erre a célra.

A könyvtárban ezután gyakran hangzott fel: „de régen kerestem már ezt a könyvet”, „erről a könyvéről nem is tudtam”. Igazi „könyvritkaságok”, olykor századfordulós kiadású könyvek kerültek hozzáértő kezekbe.

A repertoár nagyon széles volt: a tankönyvektől a regényekig, a verseskötetektől az enciklopédiákig. Amennyiben ez nem lett volna elegendő, a vásárolt könyvek mellé ingyen, esetleg becsületkassza igénybevételével, magazinok tucatjai között is mazsolázgathatott a nagyérdemű vásárlóközönség.

Ezúton is köszönjük a rengeteg segítséget, a könyvvásárlási hajlandóságot és az adakozó kedvet. Ezzel bizonyítottuk, hogy az e-bookok világában is szüksége van az embereknek a kézzelfogható könyvekre.

Lampert Péter
könyvtáros tanár

Sakkverseny a Kisfaludy Kollégiumban

Dátum: 2017. november 16.




November 14-én a második „Mozgásban a kollégium” sportversenyen vettünk részt. A fiú egyéni sakkversenyt hirdette meg a Kisfaludy kollégium.

Nyolc kollégiumból 22 fő érkezett a megmérettetésre, amely szinte rekordszámúnak mondható. Ezzel ellentétben kollégiumunkat sajnos egyedül Mészáros Dominik képviselte.

Nagy Tamás igazgató úr köszöntése és a játékszabályok ismertetése után kisorsolták a csapatokat. A frissítő és egy szelet csoki kiosztása után indulhatott is a verseny. A fiúk 8 percet játszottak egymás ellen körmérkőzéses formában, melynek eredménye győzelem esetén 1 pont, döntetlen esetén 0,5 pont, veszítés esetén pedig 0 pont lehetett. Gyorsan pörögtek az események, hamar meglettek a csoportelsők, akik továbbjutottak a döntőbe, ahol szintén egymás ellen játszva alakultak ki a végső helyezések. A döntő játékosai más-más kollégiumból kerültek ki, amely izgalmas és kiegyenlített versenyt hozott.

A versenyt az eredményhirdetés zárta, ahol érem és oklevél jutalomban részesült az első három helyezett. A fiúk nagyon ügyesek voltak.

Dominik 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel sajnos nem jutott be a döntőbe. Ezúton is keresünk sakkozni szerető diákokat, hogy gyakorlással Dominik is nagyobb eséllyel indulhasson.

Czabai Veronika

Nevelőtanár

A Digitális Jövő második foglalkozása

Dátum: 2017. november 9.




2017. November 8-án Török György fotóvegyész nevelőtanár kolléga megtartotta a Digitális Jövő programsorozat második foglalkozását, ahol a fényképezés és a fényképretusálás újabb titkaiba tekinthettek bele a résztvevők. Nem puszta előadást láthattunk, hanem a tanulók maguk is kipróbálhatták, gyakorolhatták a bemutató során megismert fotóretusáló technikai ismereteket.

A bemutató alapját egy üveg mézről készült fénykép alkotta, amit Török György a szemünk előtt javított fel minőségileg olyan piacképes állapotba, ami még egy méztermelő megrendelő számára is csábítóan elfogadható lehet. Az előadó egyúttal bemutatta, hogy milyen eszközöket használ a fotómanipulációhoz.

A Digitális Jövő következő foglalkozását Lampert Péter tanár úr fogja tartani az internetes kereskedelem témakörében. Mindenkit szeretettel várunk erre a foglalkozásra is.

Szaló István
koordináló tanár





<< Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő oldal >>

Content Management Powered by UTF-8 CuteNews